Régebben sokkal jobban szerettem filmeket nézni, mint mostanában. Most inkább már sorozatokat nézek, de igyekszem ezt sem túlzásba vinni, mert eldöntöttem, hogy elkezdek arra is odafigyelni, hogy elegendőt olvassak. Régen egyáltalán nem néztem sorozatokat, egy barátnőm vitt bele a dologba. Ajánlott néhányat, aztán teljesen belemerültem ezekbe, emiatt viszont kevesebbet is olvastam. Úgyhogy igyekszem erre is odafigyelni.
Filmek terén nem vagyok annyira nagyon válogatós, a romantikus filmeket egyáltalán nem szeretem, talán egy kivétel van, ami a kategóriához sorolható, az a Titanic, azt viszont szeretem. Nem vagyok oda a scifiért sem, szerintem én vagyok az egyetlen a Földön, aki még nem látta az összes Star wars filmet. Illetve, a vérengzős, öldökölős, undorító horror filmeket sem szeretem, szerintem semmi értelmük nincsen.
Amikor kisebb voltam, akkor sokkal jobban bírtam a horrorfilmeket, az volt a kedvenc műfajom és egy héten akár több ilyen filmet is képes voltam megnézni. Most valahogy nagyon nem bírom már őket, látszik, hogy öregszem. Még mindig szeretem az adrenalint, szeretem az érzést, amikor kicsit félek és megijedek, de már sokkal kevésbé bírom a “strapát”, ami ezzel jár.
De hát mégis melyik film lehet az, amiről akár heteket is képes lennék beszélni? Amit már lassan (kicsit erős túlzással) 20 éve nézek. Ez pedig A Gyűrűk ura trilógia. Imádom a történetét, a látványt, a színészeket, mindent. Szerintem az egyik legzseniálisabb film. Olvastam a könyveket, sőt, olvastam a Hobbitot is, és Tolkien több másik könyvét is egyaránt.
Már évek óta nem járok egyébként moziba, nem kötnek le ezek az újabb filmek, ráadásul szerintem az árak már egyenlőek a lehúzással. Inkább otthon filmezek. Van rengeteg DVD-m, egy egész gyűjteményem van már. Ehhez egy ideje már a párom is hozzájárul, ő is szeret filmezni, neki is van már egy csomó DVD-je. Amikor összejöttünk, kiderült, hogy nem látta se A Gyűrűk urát, de a Harry Pottert, szóval szépen egyesével akkor mindent végig néztünk. Ja, igen, a Hobbitot sem látta természetesen, így azt is közösen végignéztük. Mivel nekem A Gyűrűk ura a kedvencem, én rengetegszer megnézem egy évben, így ez már rá is vonatkozik, ő is gyakran megnézni velem. Már egész jól belejött a dolgokba.
Neked melyik a kedvenc filmed?