Egy filmnek a hatására újítottuk fel a fürdőszobánkat

Nem rég néztünk egy elképesztően jó vígjátékot az egyik barátnőmmel, a moziban. Volt benne egy kis humor, egy kis romantika, egy kis akció. Egy sminkmániás csajról szólt, aki rengeteg időt töltött a fürdőszobában, ha pedig elment vendégségbe, akkor is az első útja a fürdőszobába vezetett, hogy csekkolja a sminkjét és bepúderozza fél óránként az orrát. Na, szóval mivel sok jelenet játszódott, a fürdőszobában, így tanyát vert a fürdőszoba felújítás ötlete a fejemben. Természetesen a filmben elképesztő helyiségeket mutattak, kb. olyanokat, amiben nem is vagyok biztos, hogy léteznek. Na de mindegy is, miután hazaértem a moziból, bejelentettem életem szerelmének, hogy készüljön, jövő héten megyünk csempét venni, mert fürdőszobát újítunk.

A csempe lerakása kardinális kérdés volt

Láttam, hogy szegények óriási vizek kezdtek el folyni a homlokán. Hát igen, a shoppingolás nem tartozik a kedvenc elfoglaltságai közé, ezért szerettem volna felkészült lenni és konkrét elképzelésekkel megérkezni a tetthelyre. Ami a legjobban tetszett a filmbéli fürdőszobákban, az a csempe lerakása volt. Először magát a csempét választottam ki, vagyis mondjuk úgy leszűkítettem három lehetséges színre és mintára. Természetesen látnom kell őket élőben is, hogy tudjak dönteni. Ezután pedig elkezdtem őket kombinálni különböző lerakási tematikákkal. Sokan nem is tudják, de a csempe lerakása, mintázat tekintetében ugyanolyan mintha a padlólapot tennénk le.

A legelterjedtebb mintázatok a következők: hálós, diagonális, illetve a szőnyegmintás. A hálós minta, az, amikor végeredményként egy kockásfüzetre hasonlító fal születik, a diagonális, amikor a csempéket a padlólaphoz képest 45 fokkal elfordítják, ahol az említett kettő mintázatot keverik, de szerintem az inkább a padlólapoknál tud jól kinézni. Szóval szegény Zoli hiába szavazott először a szőnyegmintára, kénytelen volt belátni, hogy nálunk hálós csempe lerakás lesz.

Biztos vagyok benne, hogy gyönyörű lesz!

A színek tekintetében amúgy könnyen megegyeztünk. Mindketten egyetértettünk abban, hogy nem szeretnénk se nagyon vakító világos, de lehangolóan sötét fürdőt. Ezért a víz közeli színek mellett döntöttünk. Ki is néztünk már a neten egy gyönyörű tengerkék csempét, amit élénk, moszatzöld színnel fogunk kombinálni.

Egyébként ezen a furdoszobaotletek.hu oldalon érdemes mindenkinek szét néznie, aki ilyesfajta felújítás előtt áll, nagyon sok tippet lehet találni, amiből rengeteg ötletet lehet gyűjteni. De akkor is hasznodra válhat, ha csak érdekel a téma, könnyen meglehet, hogy böngészés közben majd kedvet is kapsz egy kis renováláshoz.

Ne feledd, a fürdőszobának egy szentélynek kell lennie. Fontos, hogy szeressed és jó érzéssel lépj be oda, hiszen oda jár az ember tisztálkodni, megújulni.