Mi az, ami a legjobban ki tud kapcsolni? Hát persze, hogy a filmek! De tényleg, az valóban igy van, engem tényleg ez az, aminek a révén totálisan elfeledkezem a mindennapi problémákról és gondokról.
Már nagyon régóta így van, hogy szeretem a filmeket. Emlékszem még rá, amikor gyerekkoromban mindig mentünk a Tékába filmeket kölcsönözni. Akkoriban nyilván nem a Netflixen néztük a filmeket, mint manapság, hanem még VHS kazettán és lejátszóban. Hetente minimum egy filmet kikölcsönöztünk és megnéztük. Aztán persze ez eltűnt, ma már nincs ilyen, de én még emlékszem rá, egy nagyon jó kis emlék a múltból.
Aztán ugye jöttek a mozik, a mozifilmekkel. Ott legalább annyi pénzt elköltöttünk, mint a Tékában, ha nem többet. A mozi szeretete mind a mai napig megmaradt, valahogy ez mindig olyan különleges program számomra. Hálistennek a barátnőm is így van ezzel, ez abszolút egy közös pont az életünkben.
Talán nem meglepő, hogy a múltkor éppen moziban voltunk, amikor úgy döntöttünk, hogy még nem megyünk haza, hanem valami közös kényeztetésen vennénk részt, olyanon, amit még nem csináltunk soha együtt. Gondolkoztunk, törtük a fejünket és rátaláltunk az interneten a https://karmathaimasszazs.hu/ oldalra.
Hirtelen dönteni sem tudtunk a rengeteg féle masszázs közül. De tényleg, megnéztük az oldalt, de egyszerűen döntésképtelenek voltunk. A barátnőmnek legjobban a meleg olajos masszázs tetszett. De miért is? Ez a fajta masszázs nagyon hasonlít a klasszikus svédmasszáshoz, amit oly sokan ismernek, de annyiban más, hogy itt speciális thai mozdulatokat használnak. Nem tekerik ki a testet, mint az előbbi masszázsnál, de ugyanúgy megtalálhatók benne a gyúró mozdulatok. A masszázsnak köszönhetően javul a szövetek anyagcsere folyamata és egyben az oxigén ellátásuk is, oldja a stresszt, valamint nagyon jól átdolgozzák a görcsös, merev izomzatot. Mivel ez egy meleg olajos masszázs, így a meleg hatására kitágulnak a pórusok, így a hatóanyagok könnyebben bejutnak a szervezetbe és egyben a méreganyagok is könnyebben tudnak távozni.
A masszázs során megfelelő hőmérsékletűre melegítik föl az olajat, ami természetesen nem lesz forró. Továbbá tesznek még bele mindenféle gyógynövényes aromákat is, így ez a kellemes illat átjárja a testünket, ezáltal abszolút pozitív hatást vált ki. Nagyon tetszett a leírás a barátnőmnek, így biztos volt benne, hogy ezt fogja választani.
Nekem pedig elsősorban a tradicionális thai masszázs nyerte el a tetszésemet. Én már csak ilyen hagyományos vagyok. Ennek a típusú masszázsnak az a lényege, hogy ruhában történik. Nem kell meztelenre vetkőzni hozzá, hanem egy laza ruhában kell feküdni az ágyon, nem használnak hozzá olajat, maximum egy speciális izomlazítót, de csak akkor, ha szükséges. Úgyis mondhatnánk, hogy ez egyfajta száraz masszázs. A masszőrök különböző testrészeiket használják a kívánt hatás elérése érdekében, vagyis a könyöküket, lábukat, kézfejüket stb. Nem kell félni tőle, mert ez nem azt jelenti, hogy rááll a testünkre, vagy ilyesmi, hanem finoman, de mégis alaposan átmasszírozzák az egész testet. Egy speciális thai koreográfia alapján végeznek különböző nyújtó és feszítő mozdulatokat, illetve külön hangsúlyt fektetnek az akupresszúrás pontokra, ahol a test energetikai pontjai találhatóak. Ez a masszázs ajánlott szinte bárkinek, legyen az kemény fizikai munkát végző személy vagy akár olyan, aki csak egy kis kényeztetésre vágyik.
Nem teketóriáztunk hát sokáig, hanem felhívtuk a honlapon található telefonszámot és egyből foglaltunk időpontot. Szerencsénk volt, mert pont volt két üres hely még aznap estére. Ha viszont valaki nem akar telefonálni, akkor természetesen a https://karmathaimasszazs.hu/ honlapon is lehetőség van a foglalásra.