Filmezés és után érkezett a meglepetés dugulás a fürdőben

A párommal imádjuk a filmeket, amikor tehetjük moziba járunk, de nem csak a nagy mozikomplexumokat részesítjük előnyben, amikor olyanunk van, akkor a kis művészmozikat látogatjuk meg. Nagyon szeretjük a hangulatukat, és azt, hogy mindig valamilyen különleges, gyöngyszem filmre lelünk. Ezen filmekről utána órákon át beszélgetünk, nagyon izgalmasnak tartjuk, és szeretjük is a francia művész filmeket, valahogyan meg van egy különleges hangulatuk. Mostanában csak otthon töltünk le filmeket, és bekuckózva, összebújva nézzük a legújabban megjelent francia filmeket. Így a hangulat nem is olyan, mint egy moziban, de kényelmesnek mindenképpen kényelmes. És igazából a két lényeg ott van a filmek és mi, ennél több nem is kell.

Egyik ilyen filmezős este után láttuk, hogy a mosogatóban nem megy le a víz és ami kétségbeejtőbb volt, hogy azt láttuk meg, hogy inkább visszafele jön, aminek lefele kellene tartania. Mivel a párom nem egy nagy műszaki szakember, és ebbe beletartozik, hogy egy dugulással sem tud mit kezdeni, ezért nekem kellett a kezembe venni az irányítást, de nem nagy sikert értem el benne. Nem is tudom, de minden praktikával próbálkoztam, amit jónak hittem, hogy az adott helyzet megoldódjon, és lefele távozzon a víz, de nem sikerült megoldanom, pedig ténylegesen megtettem mindent, amit még otthonról lestem el, hogy a szüleim hogyan oldották meg az ilyen kényesebb szituációkat.

Nem vált be egyik sem, így hát nem volt mit tenni szakembert kellett keresnek, akinek tudása és a dugulás elhárításhoz alkalmas eszközei is vannak. Hiszen nekünk a lakásban speciális, ilyen esetek megoldására alkalmas szerszámunk nem igen van. Így hát elég vesztes pozícióból indultunk, de nem is próbálkoztunk tovább úgy döntöttem, több időt arra nem fordítunk, hogy magunk oldjuk meg a problémát, hanem keresek egy szakembert, akinek valószínűleg kb. 2 percébe fog telni, hogy megoldja a mosogatóban megjelenő problematikát.

Fel is ütöttem az internetet és szakember után kezdtem kutatni, szerencsére találtam is egy nagyon megnyerő oldalt, ahol a szakember leírja, hogy mivel is foglalkozik és a duguláselhárítás a területei mellett volt. Nagyon szimpatikus volt a sok éven át tartó szakmai háttere, ő biztos tudni fogja, hogy hogyan oldja meg a mi problémánkat. Ahogy láttam éjjel nappal hívható és egy órán belül vállalja a kiérkezést, de nem akartam zavarni még az eset megjelenése estéjén vártam másnapig.

Természetesen duguláselhárítás ár tekintetében volt egy lélektani határom, de ezt, amikor másnap felhívtam a szakembert rögvest tisztáztuk is, hogy mennyibe fog kerülni a kiérkezése és a munkadíja. Mivel megrendeltem, illetve kihívtam magunkhoz, ezért duguláselhárítás ár tekintetében mindenképpen nagyon kedvező árat mondott. Már vártam, hogy megérkezzen, mert így a mosogató nem nézett nagyon szépen ki, mindenképpen meg kellett oldani, és a szakember a profizmusával meg is oldotta rögvest. Mondtam is a páromnak, hogy egy, két precíz fogást lessen el a szakembertől, hogy ő is hozzá tudjon szólni az ilyesmi háztartásban megjelenő gondokhoz, ha esetleg legközelebb is előfordulna egy dugulás. De a szakember azt mondta, hogy ha máskor is ilyen helyzetbe kerülnénk, nyugodtan hívjuk őt ismét. Mivel remek munkát végzett, ezért máskor is fogjuk őt keresni, gyors és jó munka, kedvező áron. Nekem, illetve nekünk ez a lényeg, meg az, hogy nem a páromnak kellett megoldania a helyzetet.